2012. április 9., hétfő

1

Amíg nem válik teljesen érdektelenné, megírom az ideutazás néhány érdekesebb történését. Viccelődtem sokat még indulás előtt azzal, hogy Nagy Utazás, Nagy Pénteken fedőnévvel láttam el azt a nem kevesebb, mint 14 órás kalandot, mely elvezet a Suderbyn nevű helyre.
Ez így is történt. Nem sokkal éjfél után leszálltam egytávolsági buszról, egy totál ismeretlen szigeten, egy kihalt, teljesen sötét országúton, ahol pár pillanat múlva egy velem szembe sétáló elemlámpa fénye köszöntött: "Hello Gabor!" Kicsit filmszerű pillanat volt.

Ezt megelőzően összesen 6 különböző közlekedései eszközzel, 6 átszállással utaztam jutottam el Visbybe. Sokan tudják, hogy utálok repülni. Tudatosan nem ablak mellé ülök, ami most nagyon jó választásnak bizonyult. A Skavsta repülőteret ugyanis olyan köd és hóvihar lepte el, amikor leszálltunk, hogy azt biztos nem akartam volna látni a magasból.

Eddig magamat olyannak gondoltam, aki egy ilyen szintű túrát kellő pontossággal tud megszervezni, aki felírja, hol, milyen irányba kell átszállni, mennyit kell várni, vagy éppen térképen előre megnézi merre kell elkezdeni sétálni egy átszálláshoz. Ez most is így történt, azzal az apró figyelmetlenséggel, hogy nem kalkuláltam bele azt, hogyha valahol valami csúszás történik (nem az én hibámból persze), akkor borul a terv csúcspontja, a 2005kor induló kompom. És abból következő csak másnap lett volna.
Persze volt csúszás. Nyköpingből a vonatom már 8 percet késett és amikor ennek tudatában megkérdeztem a kallert, hogy szerinte érdmes-e még erről a kompról gondolkodnom akkor nem volt őszinte igen a válasza. Én viszont őszintén el kezdtem aggódni...

Valahogy mégis behozták a késést és sikerült,a  tervek szerint másfél órával a komp indulása előtt megérkezni Nynäshamn községbe.  A nagy hajók iránt érzett megmagyarázhatatlan vonzódásomnak köszönhetően meglehetősen izgatott voltam, főleg úgy, hogy tudtam, elég jó helyen fogok ülni (a front lounge nevű kategória kényelmes fotelt, saját olvasó lámpát éés kitűnő kilátást jelent). A kompra felszállás egyébként pont ugyanolyan processzus szerint megy, mint egy repülőre. Azzal a különbséggel, hogy a becsekkolásnál itt még a személyit sem kérik el. A poggyászt pedig csak úgy elveszik mindenféle papír nélkül, de a láthatósági anorákba öltözött viking svéd biztosít róla, hogy vigyázni fognak rá.
Mivel a váróterem pontosan a dock mellett van, így két méterről lehetett végig nézni, hogyan köt ki az 1500 férő helyes piros fehér monstrum.
Valószínűleg a hoszú hétvégének köszönhető, de a váróteremben alapvetően két csoportba lehetett sorolni az embereket. Fiatal párok, illetve kis gyerekes családok kutyával (!!!), meg voltam én aki már alig várta, hogy induljunk.


Belülről a komp olyan, mintha az ikeában ülnék a fotel osztályon, sőt, az ún. food market részleg  (a legolcsóbb kategória) egész biztos, hogy ugyannak brainstormingnak az eredménye, mint az ikeás éttermek. Az először kicsit furcsa volt, hogy még el sem indultunk már voltak olyanok, akik megrakott tálcákkal kacsáztak vissza a helyükre. Gondoltam a magyar betegségnek (értsd: utazás során az ajtók csukódása után menetrendszerűen fellépő, csak otthoni szalámis zsemlével csillapítható evéskényszer) van svéd változata is csak itt egy kicsit többe kerül. De aztán rájöttem, hogy igazából bőven vacsora idő van, így nem feltétlen a 3 órás utazás unalmát megtörő cselekedet egy jó ráksaláta elfogyasztása!
Egyébként tényleg nagyon kellemes az út, leszámítva azt, hogy a megszokhatatlan hullámzás folyamatosan a rosszullét felé ringatta a gyomromat . Ettől függetlenül a sundeck részt (mondjuk úgy, hogy napozó, ami az én esetemben nem játszott) muszáj voltam kipróbálni. Persze a hajókázás iránt érzett romantika rögtön a semmibe vész, amint az ember meglátja a sötét hullámokat és habokat, amint lepillant a korláton túlra. És tényleg csak egy pillanatra, mert az erős szél és a jeges járófelület könnyen hozhat össze egy olyan csobbanást, aminek egyszeri merülés lenne a vége.
De nem lett, szerencsére...

Mire megérkeztem visbybe, a havas esőből sima eső lett. Nagy nehezen megtaláltam a buszom megállóját, ahol az embereknek fogalmuk sem volt a helyről, ahová menni szeretnék. a sofőr viszont látszólag képben volt. Szóval tudatosan rakott ki a semmi közepén, ahol hamarosan jött az elemlámpa, akit Kevinnek hívtak. Ő volt az egyszemélyes fogadó bizottság. Illetve egy hatalmas világító torony, amelynek a fénye az éjszakai esőben egészen fantasztikus volt. (azóta kiderült, hogy nem szokványos toronyról van szó. Inkább hasonlít egy rádió átjátszó toronyhoz, egy nagyon erős lámpával a tetején). A fénye azóta is bevilágít a szobánkba.

6 megjegyzés:

  1. Nekem a vikinges rész tetszett a legjobban. :)Nagyon izgi, kérlek mielőbb számolj be részletesen, hogy milyen a hely! Pl melyik lerobbant szekcióban lakozol? A mályva színű épületben? Vagy a googlemaps hazudik a lerobbantságról? :) És nagyon fontos kérdés: vannak állatok? :) És mik azok a félkör alakú izék? :)

    VálaszTörlés
  2. ez nagyon szuperül hangzik, még olvastam volna tovább! :) és igen, a közvetlen környezeted minket is érdekelne! írj sokat, sokat! pussz!

    VálaszTörlés
  3. Egy akkora "csónak" hogy hullámozhat? :)

    VálaszTörlés
  4. ezek szerint van internet a barlangban?! :)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jó, ahogy írsz, többször hangosan felnevettem.:D Folytasd a beszámolókat és lelkes blogolvasó leszek!:)

    VálaszTörlés